Az antibiotikumok több csoportba oszthatók kémiai szerkezetük, hatásmódjuk valamint azok alapján a baktériumok alapján, amelyekre hatnak. Most ismerkedjünk meg az aminoglikozid, a makrolid, a fluorokinolon típusú és még néhány antibiotikummal.

Aminoglikozidok

Az aminoglikozid típusú antibiotikumok nagyon hatékony, baktériumölő, de viszonylag toxikus szerek, ezért alkalmazásuk során folyamatosan ellenőrizni kell a beteg állapotát. Az aminoglikozidok közül az elsőként felfedezett streptomicint mellékhatásai miatt ma már csak a tbc kezelésére alkalmazzák. A később felfedezett neomicint is csak külsőleg használják, belsőleg csak a gentamicin, a netilmicin, a tobramicin és az amikacin alkalmazható. Az aminoglikozidok a baktériumok fehérje-előállítását gátolják, és ezáltal nagyon gyorsan elölik azokat. Ezek a vegyületek szájon át adva nem szívódnak fel, csak injekcióban adhatók.

Vesén keresztül ürülnek, és a veseműködés csökkenésével lassul a kiürülésük is, ezért veseelégtelenségben nem adhatók. Ráadásul fel is halmozódnak a vese szövetében, és károsítják azt. Kis adagok esetén enyhe és visszafordítható a károsodás, viszont ha sokáig vagy nagyobb dózisban adják, súlyos károkat is okozhatnak. A vesekárosító hatás szempontjából nagy kockázatnak kitett betegek az idősek, a vesekárosodottak és az egyidejűleg vesekárosító gyógyszert kapó betegek. A másik jelentős mellékhatása ezeknek a hatóanyagoknak a halláskárosító hatás. A kezelés során hallászavar, fülzúgás, szédülés esetén jelezni kell ezt a kezelőorvosnak, aki megszakítja a terápiát a súlyosabb károsodás elkerülése érdekében.

Az aminoglikozidok adagolása nemcsak a betegek testtömegétől, hanem az életkoruktól, a testmagasságuktól és a veseműködésüktől is függ, ezért mindenkinél egyénileg kell meghatározni az adagolást. Klinikai tapasztalatok alapján a teljes napi aminoglikozid-dózist célszerűbb egyszerre beadni, mint több adagra elosztani, mert minél nagyobb a vérben a gyógyszer-koncentráció, annál hatékonyabban pusztítja a baktériumokat. Ráadásul a vese- és halláskárosító hatás is akkor lép fel, ha az antibiotikumot többször adva folyamatosan magas lenne a gyógyszerszint, érdekes módon a napi egyszeri magas koncentráció nem annyira ártalmas.

Az aminoglikozidokat egyedül húgyúti fertőzés esetén használják önmagában, egyébként pedig béta-laktámokkal kombinálják, mert ez a két gyógyszercsoport növeli egymás hatékonyságát. Rendkívül sokféle fertőzés kezelésére alkalmazhatók.

Makrolid antibiotikumok

A makrolid antibiotikumok első tagját, az eritromicint az 50-es években hozták forgalomba, akkoriban a penicillinre allergiás betegek alternatív gyógyszere volt. Később újabb hatóanyagokat fedeztek fel, melyek kevesebb mellékhatást okoznak, ilyenek a spiramicin, a roxitromicin, a klaritromicin és az azitromicin. Mindegyiket lehet szájon át is szedni. A makrolidok a baktériumok fehérje előállításában részt vevő egyik enzimet gátolják, így megakadályozzák a baktériumok szaporodását. Széles spektrumúak, sok baktérium ellen hatékonyak, kivéve a bélbaktériumokat. A makrolidok biztonságos szerek, az eritromicin mellékhatásként gyomor-bélrendszeri panaszokat, erős émelygést, hányást okozhat.

Ez a panasz csökkenthető, ha étkezéssel együtt veszik be a gyógyszert, de ebben az esetben a felszívódása is csökken. Ráadásul az eritromicin sok gyógyszerrel, többek között a teofillinnel, a véralvadásgátló kumarinokkal, és az epilepszia-ellenes karbamazepinnel is kölcsönhatásba lép. A többi makrolid hatóanyagnál nem fordulnak elő ezek a gyógyszerkölcsönhatások és a kellemetlen mellékhatások.

Az eritromicint elsősorban légúti fertőzések kezelésére használják, a spiramicin fő alkalmazási területe a terhességi toxoplazmózis, a klaritromicin a gyomorfekély kísérőjeként gyakran jelen lévő Helicobacter fertőzést is hatékonyan gyógyítja. Az azitromicin a leginkább széleskörűen alkalmazható hatóanyag a makrolidok közül, hatékony Chlamydia-fertőzés és Lyme-kór esetén is.

Fluorokinolonok

A fluorokinolon csoportba tartozó antibiotikumok gyorsan elölik a baktériumokat, ugyanis gátolják a baktérium DNS megfelelő szerkezetének kialakulását. Sok hatóanyag tartozik ebbe a csoportba, és az egyre újabb fejlesztésű hatóanyagok egyre szélesebb hatásspektrummal rendelkeznek. A hatáskörük szélesedése alapján sorolják generációkba a fluorokinolon hatóanyagokat. A hazánkban forgalomban lévő első generációs fluorokinolon a norfloxacin, amely szájon át szedhető, de főképp csak húgyúti és bizonyos bélrendszeri fertőzések kezelésére alkalmas.

Második generációs az ofloxacin, a pefloxacin és a ciprofloxacin, amelyek már nemcsak húgyúti fertőzésekre, hanem akár légúti, bőr- és lágyrészfertőzések, valamint komplikáltabb szöveti fertőzések kezelésére is alkalmazhatók. Ezek a hatóanyagok szájon át és infúzióban is adhatók, viszont naponta többször kell beadni rövid hatásidejük miatt. A harmadik generációsok közül a levofloxacin van forgalomban, amely szintén sokféle fertőzés ellen kiváló hatóanyag, és hosszú hatásideje miatt elég naponta egyszer szedni. Negyedik generációs a moxifloxacin, amely hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a levofloxacin és ráadásul még más antibiotikumokra rezisztens baktériumok ellen is hatékony.

A fluorokinolonok szedése során leggyakrabban gyomor-bélrendszeri mellékhatásokat észlelnek, de előfordulhat fejfájás, szédülés, nyugtalanság, fényérzékenység. Terhesek nem szedhetnek fluorokinolonokat, mert ezek a hatóanyagok károsíthatják a csontfejlődés folyamatát, és ugyanezért fejlődésben lévő gyerekek esetén is csak szigorú orvosi kontroll alatt adhatók.

Vankomicin és teikoplanin

A vankomicin az 50-es években került forgalomba, majd a penicillinek és a cefalosporinok elterjedésével csökkent a jelentősége. Később azonban a más gyógyszerekkel szemben kialakult nagyfokú rezisztencia miatt ismét előtérbe került ez a hatóanyag. A teikoplanint a 80-as években állították elő. Mindkét hatóanyag a baktériumok sejtfal-felépítését gátolja, és csak injekcióban adhatók. Rezisztencia még alig alakult ki velük szemben, és főképp egyéb antibiotikumokra rezisztens kórokozók által okozott súlyosabb fertőzések esetén alkalmazzák ezeket a szereket.

Viszonylag kevés mellékhatásuk van, a vankomicinre a "red-man szindróma" jellemző, vagyis a kezelt beteg bőre elvörösödik, kipirul, és emellett leesik a vérnyomása, ez azonban csak gyors beadás esetén fordul elő. Jelentkezhet még vese-, halláskárosodás, vérképeltérések. A teikoplanin esetén ezek a mellékhatások alig fordulnak elő.

A cikkben szereplő antibiotikumok széles hatáskörrel rendelkeznek, súlyosabb, komplikáltabb bakteriális fertőzésekkel szemben is hatékonyan felveszik a versenyt.

Forrás : www.hazipatika.com

Szerző : Dr. Kovács Anikó

( http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/orvosnal/cikkek/antibiotikum-kisokos/20120423141019?utm_source=www.startlap.hu&utm_campaign=Startlap_Aktualis_20130203&utm_medium=click&utm_content=http%3A%2F%2Fwww.hazipatika.com%2Fnapi_egeszseg%2Forvosnal%2Fcikkek%2Fantibiotikum-kisokos%2F20120423141019#aktualisdoboz )