A történelem Hold és Marsjárói

Az ötvenes-hatvanas években a mostaninál jóval hevesebb verseny tombolt a világ nagyhatalmai között az űr, illetve annak különféle fontosnak tartott területeinek elérésében, meghódításában. A világűr után az első, közeli égitesten a Holdon történő sikeres landolás volt a cél. De ha már sikerül odajutni, valamivel mozogni is kell ott.

Bár a Holdra-szállás az amerikaiak nevéhez fűződik, a Holdon először a szovjetek nyolckerekű holdjárója kavarta fel a port. A leginkább egy gülüszemű kerekes konyhai edényre emlékeztető, magnéziumötvözetből készült Lunohod-ot a Földről, távirányítással vezérelték. Az elektromos hajtású járgány kihajtható napelemekkel töltötte fel a telepeit, és csak napsütésben közlekedett, a holdi éjszaka alatt pedig nukleáris energia óvta meg a -150 fokban a fagyhaláltól a járművet, illetve a belsejébe zárt kutató műszereket.

Lunohod, korabeli képeslapon

A Lunohod-1 1970 november 17-én landolt a Holdon, és 322 napos holdfelszíni utazása során 10,5 kilométert tett meg, 1-, illetve 2km/órás csúcssebességgel. Ezzel az eredménnyel a típus évtizedekig tartotta a más égitesten használt járművek megbízhatósági rekordját. Később a Lunohod-2 is sikerrel teljesítette küldetését, elődjénél jóval hosszabb, 37 kilométeres utat hagyva maga mögött.

Aztán az amerikaiak is rákaptak a Holdon autókázásra. Ők nem kifejezetten kutatásra, mintagyűjtésre alkalmas robotot készítettek, hanem sokkal inkább autószerű, emberek szállítására is alkalmas járgányt. 1971-ben, az Apollo-15 küldetés keretében vittek magukkal első ízben holdjárót. Az elektromos-hajtású nyitott járgány két ember mozgását könnyítette meg a Holdon. Később az Apollo-16 és 17-es küldetésekhez is készültek ilyen járgányok, összesen négy darab.

Nem voltak olcsó darabok, 35 millió dollárba kerültek a spéci holdautók. Hosszuk három méter volt, tömegük 210kg, terhelhetőségük 490kg volt. Az négy darab negyed lóerős villanymotorral hajtott négykerekű autó elemekkel működött, és elméletileg 90km megtételére volt képes, igaz ennek csak a töredékét használták, az Apollo programok keretében átlagosan 30km-t tettek meg velük a Hold porában.

A Hold amúgy különleges kihívásokat tartogat a hasonló járgányoknak, ilyen például a hatalmas hőingadozás, a földinél kisebb gravitáció. Emellett a menetszél teljes hiánya miatt a járműre lerakódó por is okozhatott volna bajt.

A szovjet Lunohod-okhoz hasonlóan ezek a járművek is hátrahagyva, a Hold felszínén pihennek napjainkban is.

Korántsem a nemrég célba ért Coriosity az első jármű, amely a Mars kopár kősivatagjában keres érdekességeket. A NASA 2003-ban két járgányt is küldött már a vörös bolygóra, két darab hatkerekű, napenergiával működtetett marsjárót, a Spirit-et, és az Opportunity-t.

Jóval túlteljesítették a tervet

A szerkezetek 2004 elején landoltak a Mars ellenkező oldalain, egymástól több mint tízezer kilométeres távolságra. Az eredetileg néhány hónaposra tervezett missziót a NASA többször meghosszabbította, így a Spirit küldetése csak 2011 májusában fejeződött be, amikor a NASA már nem tudott kapcsolatba lépni a homokba ragadt marsjáróval.

A Marson amúgy nincs felelőtlen száguldozás, az Opportunity amikor a Victoria-kráter után az Endeavourt célozta meg, a kettő közötti 21 kilométeres utat nagyjából három év alatt tette meg.

Morze-jeleket hagy maga után a homokban

De akár a Holdon, a Marson is korábban járt szovjet szerkezet. Igaz, az első próbálkozások csupán a becsapódásig és gyors megsemmisülésig jutottak, de a Mars 3-as leszállóegység már épségben landolt. Igaz, a szerencsétlen időben érkező kapszula a marsi homokviharban alig húsz másodperc alatt elvérzett. A megszakadt kapcsolat miatt az első apró Marsjáró sem tudta teljesíteni feladatát.

Az amerikaiaknak már több szerencséjük volt. Elsőként a 1997 július 4-én landolt Mars Pathfinder küldött értékelhető képeket a Marsról. E a szerkezet is alaposan túlteljesítette a tőle elvárt tervet, hiszen a pár héttől egy hónapig terjedő munkaidő helyett három hónapig működött a Marson. Halálát a feltevések szerint a tervezettnél hidegebb marsi éjszakák okozták, a tölthető akksik elfáradtak, és a szerkezet egyszerűen megfagyott.

A tíz év munka, és nagyjából 2,6 milliárd dollár elköltése után a Curiosity is sikeresen leszállt a Mars felszínére. A Curiosity a korábbi marsjáróknál jóval nagyobb, 2,9 méter hosszú és 2,7 méter széles, össztömege szárazon 900 kilogramm.

Tervezésénél fontos szempont volt, hogy nukleáris energiaforrás táplálja a szerkezetet, aminek megvan az az előnye, hogy félhomályban is képes dolgozni, ellenben nem várható el tőle az a bravúr, hogy a tervezett élettartam után még hosszú évekkel is üzemképes legyen. Ha az üzemanyag elfogy, a járműnek vége.

Forrás : www.vezess.hu