Orbán Viktor

Vannak politikusok, akiknek nincsenek kételyeik. Halálosan biztosak a dolgukban, határtalan az önbizalmuk. Remélem, hogy soha nem tartoztam közéjük. Amikor teljesen magabiztosnak látszottam, akkor is tudtam, hogy a vég nem lesz túl felemelő. Atörténelemben csak a kezdetek azok, a vég ritkán. A határtalan önbizalom a diktátor hajlamú kisemberek
sajátja.

Viktorral kapcsolatban mindig úgy éreztem, hogy cinikus emberrel van dolgom, aki csak akkor érzi jól magát, ha az erő pozíciójából tárgyal, s ráadásul bosszúálló is. Fontos szerepem volt abban, hogy 2002-ben legyőztük, s ezt nem fogja soha megbocsátani nekem. Addig nem vett komolyan, nyilván azért, mert nem állt erős párt mögöttem, a főváros pedig
egyáltalán nem érdekelte. Csak arra törekedett, hogy gyengítsen, és ma is arra törekszik, hogy gyengítse Budapestet − hiszen Budapest ereje nehézsúlyú ellenféllé teheti a főpolgármestert. Szétszedni, elrontani mindent, ami Budapesten működőképes, lefullasztani a magyar gazdaság motorját – ez Orbán célja.

Ugyanakkor el kell ismernem, hogy az Orbánban lakozó erős becsvágy hasonlóan erős tanulni vágyással jár együtt. Megtapasztalhattam, hogy kizárólag azok a politikusok maradtak nyeregben az első húsz évben, akik fejlődni, tanulni akartak, akik mindig elégedetlenek voltak azzal, amit már elértek. Ennek köszönhették, hogy akkor is sikeresek tudtak
maradni, amikor szembe kellett menniük a többséggel, s a legnagyobb vereségek után is talpra tudtak állni. Mást nem is tudok Orbán javára fölhozni.

A többiek csak utána jöhetnek
Fotók: Neményi Márton

A Fidesz sikereinek egyik titka, hogy a párton belül nincsenek erkölcsi vagy ízlésbeli elvárások. Orbán elképesztő alakokból tákolja össze a csapatát. Olyan az egész, mint egy „pokolbeli randevú ügynökség”, hogy Tony Blairt idézzem. Simicska, Kövér, Deutsch, Tarlós, Kósa és Schmitt csak azért játszanak egy csapatban, mert Orbán hatalmi szóval összeterelte őket. Aki kihull, soha nem mer megszólalni. A pokolbeli randevú ára az örök hallgatás.

Orbán Viktor az egyetlen magyar politikus, aki velem együtt 1990 óta folyamatosan a pályán volt. Ennek ellenére akkor sem volt közeli kapcsolat közöttünk, amikor még ugyanazon az oldalon álltunk. Nem tartom valószínűnek, hogy ez bárkit befolyásolt volna, de a ’80-as évek végén azon a véleményen voltam, hogy a Fidesznek önálló pártalakulatként kell
megjelennie, mert így tudunk együtt sokkal jobb eredményt elérni. Egyszerű rendszerváltó logika volt ez: ha liberális programmal akarunk teret nyerni, akkor a fiatal, egyetemista korosztály megnyerésére jobb esélye van az alternatív, zöld és radikális arculattal is rendelkező Fidesznek, mint az SZ DSZ -nek. Egy alkalommal a Ménesi úti kollégiumban is előadást tartottam a demokratikus ellenzékről, ahol evidenciaként beszéltem erről.

Orbán Viktornak Volkswagen Golfja volt az első ciklus idején. Mindketten a Gundelbe igyekeztünk egy fogadásra, és úgy tűnt, el fogunk késni. Sofőröm kitűnően vezet, és próbált a lehetőségekhez képest szabályos sávváltásokkal még elfogadható időben megérkezni. Orbán a mellettünk lévő sávból gyorsítva kielőzött, és előttem lépett be a Gundel kapuján.

Viktornak győznie kellett. Akkor megértettem valamit, amire most már mindenki érzékeny lehet: Orbán Viktor akár a szabályok megsértésével is győzni akar. A többiek csak utána jöhetnek. „El tudjátok képzelni, hogy mi lenne itt, ha szociálliberális kormány kerülne kormányra, a másik oldalon pedig egy táborba sodródna a konzervativizmus
és a radikális jobboldal?” (Beszélő, 1994. február 17.) Ezt Viktor mondta, és pontosan tudta, miről beszél. Deutsch Tamással és Kövérrel együtt mindent meg is tettek azért, hogy ez bekövetkezzen. Ma már mindenki számára világos, hogy a kétpólusú rendszer volt Orbán álma. Amióta megvalósult, az egypólusúról álmodik.

Már 1994-ben, az önkormányzati választások idején is napnál világosabb volt, hogy a közélet kettészakítására törekszik. A vagy-vagy választások a választópolgárok jelentős részét megfosztják a politikai képviselettől, a politikai diskurzus beszűkül. A jobbközéppel szemben pedig megerősödik a radikális jobboldal, amellyel ellenzékben a mérsékelt
jobboldal is hallgatólagosan együttműködik, gesztusokat tesz felé. Ezek nélkül nem működik az „egy a zászló” rémálma.

Orbán amúgy felismerte, hogy az emberek inkább hajlanak arra, hogy a körülményekhez igazítsák az eszméiket, mint arra, hogy a körülményeiket igazítsák az eszméikhez. Orbán a körülményekhez igazított eszmék kivételesen tudatos manipulátora lett. Nem véletlen, hogy pártelnökként is csak egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel tudtam elképzelni bármiféle együttműködést.

Medgyessy Péter

Amikor Medgyessyre gondolok, mindig hajlamos vagyok őt úgy elképzelni, mint aki foglya a sorsának, amelyre csekély befolyása van. Antall József egész életében arra készült, hogy miniszterelnök lesz. Ez a hite vitte előre a pályán, és tette még tragikusabbá korai halálát. Ezzel szemben Medgyessy Péter életútja párhuzamosan halad a régi, reformer szakpolitikus elitével. Kétszer volt pénzügyminiszter, kétszer vezetett bankot, és a pályafutását a Pénzügyminisztérium nemzetközi főosztályán kezdte.

Édesanyám is ezen a főosztályon dolgozott. Amikor szó volt róluk, ifjú titánoknak nevezte Antal Lászlót, Csillag Istvánt és Szalai Erzsébetet, akiknek később miniszterhelyettesként Medgyessy a főnökük lett. Ő záratta be a minisztérium háttérintézményeként a Pénzügykutatót. Érthető, hogy ennek a reformműhelynek nem ő volt a kedvence.

Medgyessy Péter civil volt, és szakpolitikus maradt. Pártonkívüliként lett miniszterelnök. Tétovának és bizonytalannak látszik akkor is, amikor pontosan tudja, mit akar. Kezdetben különösen bizonytalannak tűnt, pedig nagyon is jól tudta, hogy Németh Miklós kigolyózása után nem Kovács László következik, hanem ő. Némethről nem gondolták, hogy le tudja győzni Orbán Viktort, viszont a szocialista eliten belül egyre erősödött az a vélemény, hogy Medgyessyvel nyerni tudnának. Ő két feltételt szabott. Maga akarta érdemben irányítani a párt kampánystábját, azt az agytrösztöt, mely a széttagolt, érdekcsoportokra bomló szocialista pártról alkotott képet át tudta formálni. A másik kikötése az volt, hogy pártonkívüli maradhasson. Az előbbi hozzájárult a győzelemhez, az utóbbi, a kívülállása pedig a bukásához.

...aztán lehet megint egy picikét lazítani

Medgyessy 2001. június 9-én lett miniszterelnök-jelölt. Engem néhány héttel később fogadott a Kelenhegyi úti magánirodájában, hogy felajánlja a közlekedési miniszteri posztot. Minden ilyen felkérés akkor sikeres, ha a másik hiúságára apellálva elhitetjük vele, hogy ő a legalkalmasabb az adott posztra. Medgyessy is ezt tette. Gyakran voltam én is ebben a szerepben, és pontosan azt csináltam, amit akkor Medgyessytől láttam. Tapasztalt embereket, kipróbált szakembereket akarok a kormányomba. Szabad kezet kaptam az MSZ P elnökségétől, és fontosnak tartom, hogy már a kampányban kipróbált szakpolitikusokat mutassak be – azt hallottam, amit vártam. Az iroda elegáns volt, Medgyessy megnyerő és energikus, elszánt és kedves egyszerre, de ki kellett ábrándítanom. Szívesen támogatom, de 2002-ben újra akarok indulni a főpolgármesteri posztért. Fel sem merül bennem a váltás lehetősége, de sokat tehetünk egymásért – mondtam. Tisztában voltam vele, hogy ez a beszélgetés arról is szólt, hogy az MSZP végre saját főpolgármester-jelöltet kíván indítani, és ezért ajánlanak fel nekem menekülési útvonalat.

Medgyessy kampánystábja jól működött. Választási ígéreteiket az ingadozók népes táborának szánták. Sokat és sokszor ígértek. Medgyessy máig büszke rá, hogy száztizenkét településen járt, öt-hatszáz beszédet mondott, s az ingadozók táborában – jóléti ígéreteivel – népszerűbbnek bizonyult Orbánnál a televíziós vitában. Ki gondolta volna, hogy az akkor oly népszerű politikust két év múlva félreállítja a koalíció? Nem voltam Medgyessy elfogulatlan támogatója.

Az volt a fő bajom vele, hogy miniszterelnökként nem úgy járt el, ahogy egy volt pénzügyminisztertől elvárható lett volna. Ő ezt így fogalmazta meg: „azzal a meghökkentő dologgal kezdem a ténykedésemet, hogy betartom választási ígéreteimet”. Úgy gondolta, hogy így maradhat hiteles mint civil miniszterelnök. Azzal számolt, hogy jön majd két-három nehezebb év, aztán lehet megint egy picikét lazítani a választások előtt. Ma már mindenki tudja, hogy túlbecsülte a magyar gazdaság alkalmazkodóképességét, és azt is sokan tudják, hogy a PM munkatársai előtte is titkolták, mennyivel lassabban javul a helyzet, mint ahogy gondolta. Wishfull thinking, vágyvezérelt gondolkodás jellemezte évekig a pénzügyi tervezést.

A költségvetés pozíciója évről évre rosszabb volt, mint amivel számoltak. Bizony Medgyessy már a 100+100 napos voluntarista politikájával megbukott.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsányról egyszerre lehet jót és rosszat mondani. Ám a politikusok karakterének leírása során egy adott pillanatban mindig felismerjük, mennyi jó és rossz lakozik bennük, és a változó idővel változó körülmények bármit – jót is, rosszat is egyaránt – kihozhatnak belőlük.

Tony Blairtól tanultam meg, hogy a politikusokra manapság nehezedő nyomás és rendkívüli kiszolgáltatottságuk miatt a normális emberek elmenekülnek ebből a világból, és csak a megszállottak maradnak meg benne. Gyurcsány és Orbán jó példái ennek. Bár a megszállottságuk nagyon különböző jellegű, de vannak közös vonásaik. Nem hiányoznak belőlük
a jeles képességek, de a megszállottságuk mindent tönkretesz. A legnagyobb különbség köztük az, hogy Orbánban a politikus gyilkos ösztöne motivál mindent, Gyurcsány pedig egyszerűen nárcisztikus és szavafelejtő tehetség, aki a magyar politikai élet legjobb debattőri képességeit tudta felmutatni, ám gyakran elfelejtette szavait tettekké formálni.

A botrányok, a kriminalizálás és a saját hülyeségei tönkretették Gyurcsányt, és egyre inkább helyzetbe hozták Orbánt.
Amúgy Gyurcsányról a legnehezebb írnom. Akkor találkoztam vele először, amikor már lemondani készült a sportminiszterségről, valószínűleg már a miniszterelnöki kampánya részeként. Megbeszélést hívott össze a 2006-os budapesti úszó-Eb előkészületeiről. Az ilyen megbeszélésekre általában szakpolitikust küldtem, de most magam mentem. Érdekelt Gyurcsány, s ráadásul ő is ragaszkodott a személyes megjelenésemhez.A kabinetfőnökével üzent, hogy fontos döntéseket kell hoznunk, feltétlenül jöjjek el.

Pontosan azt mondta, amit hallani akartak

A tanácskozás rövid volt. Gyurcsány foglalta össze a teendőket. Előadásában jellegzetes ritmusváltások voltak. Néha megállt, elgondolkozott, majd gyors ritmusban folytatta. Nekem kicsit teátrálisnak tűnt, de tartalmilag rendben volt, amit mondott.

Medgyessy Péter megalázó lemondatása után az ambiciózus és a karizmatikus vezetőként megjelenő Gyurcsány sokak meglepetésére simán legyőzte Kiss Pétert. Pontosan azt mondta, amit az MSZP kongresszusi küldöttei hallani akartak. Bátorságot és önbecsülést sugárzott: merjük vállalni a baloldaliságunkat, merjünk felemelt fejjel járni, és le fogjuk
győzni a Fideszt.

Egyenlőbb és versenyképesebb Magyarországot vizionált, és ehhez versenyképes és sikeres MSZP-t akart létrehozni. Az utóbbi cél az első Gyurcsány-kormány idején felemésztette az elsőt. A miniszterelnök úgy viselkedett, mint aki nem tudja, hogy az elosztható javak végesek. A szárnyalásának semmi sem szabott határt. Mindent felülírt a 2006-os győzelem szempontja. Őszödön Gyurcsány már brutális őszinteséggel beszélt a reformok elmaradásáról, azzal a szándékkal, hogy előkészítse a fájdalmas megszorításokat. Valójában az őszödi helyzetértékelés, a politikában abszolút megengedhetetlen szófordulataival, csak arra világított rá, ami addig tabunak számított. A túlköltekezés következményeire és az addigi retorika és a valóság közötti félelmetes távolságra. Ám Gyurcsány épp a hiperőszinteségével tette hiteltelenné magát. Úgy viselkedett, mint egy csődgondnok, akinek az a feladata, hogy a saját maga által okozott csődöt menedzselje. Ez ugyebár a gazdasági életben képtelenség. Három év kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a politikában sem lehet ezt a két szerepet egymás után hitelesen eljátszani. A valódi és hiteles csődgondnok Bajnai Gordon lett.

Gyurcsány őszinte küldetéstudattal hitt abban, hogy a nagy ellátórendszerek reformja nélkül nem leszünk  versenyképesek. Rendszeresen ebédre hívott a miniszterelnöki dolgozószobától néhány lépésnyire lévő kétszemélyes ebédlőjébe, és így mód nyílt arra, hogy Budapest aktuális ügyeiről is bővebben szót váltsunk. Tudta, hogy a  lakótelepeket ellátó távfűtés tarifái elviselhetetlenül magasak, és többször is beszéltünk az alapdíj, illetve az áfa csökkentésének a lehetőségeiről, amik meg is valósultak.

Szóba kerültek az európai uniós pályázatok és étvágyrontóként azok a problémák, amelyek a 4-es metró csúszását okozták. Gyurcsány soha nem instruált, nem is instruálhatott engem ezekben az ügyekben, de figyelmesen hallgatott, hogy tájékozódjon az ország egyik legnagyobb és legkomplikáltabb beruházásáról. Ezeken az ebédeken én beszéltem többet, a miniszterelnök szótlanabb volt a megszokottnál. Nem vidítottam fel azokkal a történetekkel, amelyek arról szóltak, hogy a kerületek milyen módszerekkel akadályozzák egyes fővárosi beruházások megvalósulását. A III. kerület például teljesen jogellenesen változtatási tilalmat rendelt el a Gázgyár területére, gátolva az oda tervezett kulturális-szórakoztató komplexum megvalósítását. Azt hiszem, hogy ez a vircsaft a kerületek és a főváros között neki is elég riasztó lehetett, de hiányzott a kétharmad, hogy változtassunk rajta.

Az egyik ebéd alkalmával biztosított róla, hogy a kormány Budapestet választja majd kulturális fővárosnak. Aztán a kormány nevében Pécset javasolta. Ebben döntő szerepet játszhattak az MSZP-n belüli hatalmi harcok, Toller László és Szili Katalin érdekérvényesítő képessége, és ki tudja még, mi. A kormányülésen részt vevő Horn Gábor beszámolója
szerint a kormány is Budapest mellett foglalt állást. És mégis vesztettünk. Hatalmas volt a csalódás, és jóvátehetetlen a kár.

Gyurcsány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, de nem csak én voltam ezzel így.

Forrás : FN24