Amennyiben az eladósodott országok kilépnének az euróövezetből, Ausztriára mély recesszió köszöntene – derül ki a Wifo osztrák gazdaságkutató intézet elemzéséből.

 

A Wifo az Oxford Economics kutatóintézet tanulmánya alapján egy válság-forgatókönyvet elemzett, amelyet csütörtökön bemutatnak Alpbachban. Ebben az a feltevés szerepel, hogy Görögország, Olaszország, Írország, Portugália, Spanyolország és Ciprus 2013 első negyedévében kilép az euróövezetből. A többi eurózóna tagország megtartaná a közös valutát, amely azután "északi euró" lenne. Eltekintve attól, hogy ez lökéshullámokat váltana ki a globális pénzpiacokon, a kilépő országoknak a bankpániktól kellene tartaniuk. A Wifo úgy látja, hogy a fenti események bekövetkezésére 30 százalék az esély – jelenti az APA.

Az osztrák gazdaság és munkavállalók számára pedig az északi euró szörnyű csapás lenne. A Wifo számításai szerint az osztrák gazdaság teljesítménye 2013-ban közel 11 milliárd euróval, 2014-ben pedig 32 milliárd euróval csökkenne ebben az esetben, főként az export visszaesése miatt. E forgatókönyv esetén a növekedés első jeleit csak 2015-ben lehetne érzékelni, majd a két következő évben felpörögne a gazdaság a befektetések újraindulásával. Mindent egybevetve ez a forgatókönyv "öt elvesztegetett évet" jelentene Európa számára. Stefan Bruckbauer, a Bank Austria vezető közgazdásza ennél is borúsabb képet fest: szerinte semmilyen biztosíték nincs arra, hogy az első pár év után megnyugodnának a kedélyek az átalakult övezetben és biztos, hogy évekig tartana, amíg Ausztria visszaszerezné a jelenlegi jó pozícióját.

A 2013/2014-ben ebben bekövetkező mély recesszió együtt járna az ausztriai munkanélküliség tömeges növekedésével. A munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4,5 százalékról 7,6 százalékra szökne fel, ez akár 140 ezer fős emelkedést jelenthet az állástalanok tekintetében.

Mint arról beszámoltunk, Maria Fekter pénzügyminiszter az Ö1 rádiónak csütörtökön kijelentette, hogy az osztrák pénzintézeteknek az idén nyújtott állami segítség miatt a hiány jelenleg meghaladja a tervezettet, de a vártnál magasabb adóbevételek és az alacsony állampapír-hozamok az év végére várhatóan ellensúlyozzák ezt.

 

Szerző: APA - Világgazdaság Online

Keresés