Emelt összegű lakhatási támogatást kaphatnak az állandó lakóhelyüktől távol munkát vállaló álláskeresők akkor, ha legalább két lakhatási támogatásra jogosult van a családban - tudta meg az MTI kormányzati forrásból.

Információk szerint közalkalmazotti jogviszonyra is kérhető majd a lakhatási támogatás. Emellett nemcsak a 100 kilométernél messzebb élők, hanem azok is kérhetik majd a támogatást, akiknek naponta, oda-vissza több mint 6 órát kellene tömegközlekedési eszközökkel utazniuk munkavégzési helyük és az állandó lakóhelyük között.

A támogatás havi összege – a korábbi hírekkel ellentétben – nem a minimálbérhez kötött összeg lesz, hanem ahhoz közeli, kormányrendeletben megállapított fix összeg - tudta meg az MTI. A minimálbér jelenleg 93.000 forint.

Egy lakóingatlanra maximált összegű támogatás lesz igénybe vehető, amennyiben ugyanarra a lakcímre három vagy több jogosult költözik. A lakhatási támogatásról szóló kormányrendelet tervezetét augusztus végéig lehetett véleményezni, az MTI értesülései szerint a kormány rövidesen dönt a rendeletről, ami heteken belül hatályba lép.

A rendelettervezet szerint lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván.

Lakhatási hozzájárulást azok az - akár pályakezdő - álláskeresők kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást - állt a tervezetben. Az kaphat támogatást, akinek a havi bruttó jövedelme nem haladja meg a minimálbér háromszorosát.

A folyósítás időtartama tizennyolc hónap lenne, a támogatás mértéke 6 havonta fokozatosan csökken, és a bérleti díjra valamint a közüzemi díjra használható fel.

 

Szerző: MTI

Keresés