Új (ál)hírek az IMF-megálapodásról, új tranzakciósilleték-koncepció, újabb részletek a jövőre induló átalányadókról – nem lesz eseménytelen a hét Budapesten (sem). A KSH közzéteszi az augusztusi inflációs adatokat és a részletes júliusi ipari jelentést. Európa leginkább a német alkotmánybíróság szerdai jelentésére figyel, amely zöld jelzést adhat az EKB új programjának (persze ugyanúgy el is meszelheti), az Európai Bizottság pedig ugyanezen a napon tájékoztat a tervezett bankunió részleteiről. A csütörtöki fő attrakció a Fed Nyíltpiaci Bizottságának kamatdöntő ülése – és esetleg újabb nemkonvencionális eszközök bejelentése – lesz.

A héten megkezdi őszi ülésszakát a Parlament, és már az első héten számos – gazdasági szempontból is érdekes – javaslat kerül napirendre. Matolcsy György től megtudhatjuk, miként finanszírozható a Munkavédelmi Akcióterv a jegybank megadóztatása nélkül, és hogy hol áll az egyeztetés az új átalányadók ügyében. Lesznek újdonságok a trafiktörvénnyel kapcsolatban is – és akkor kedvenc gumicsontunkról, az IMF-hitelről még nem is beszéltünk. A kicsit konkrétabb témákra térve: a KSH kedden teszi közzé az augusztusi inflációs jelentést. Júliusban a fogyasztói árak 5,8 százalékkal emelkedtek (a februári 5,9 százalék után ez volt az idei második legmagasabb adat), és az ütem az elemzők szerint a következő hónapokban sem lassul, többen – például a Danske Bank elemzői – nem tartják kizártnak, hogy néhány hónapig 6 százalék fölött is ragadhat a ráta. Szerdán az MNB honlapján megjelenik a legutóbbi, 25 bázispontos meglepetéstvágást hozó augusztus 28-i ülés jegyzőkönyve. Nagyon csodálkoznánk, ha a szoros döntést nem a külső tagok egységes fellépése eredményezte volna.

A hét utolsó munkanapján megismerjük a csalódást keltő júliusi ipari adatok hátterét. A pénteken közzétett gyorsbecslés szerint a termelés a júniusi 0,6 százalékos bővülés után júliusban 2,2 százalékkal esett vissza éves összevetésben (naptárhatással kiigazított adatok). A kiigazítás nélküli éves index stagnálást mutat, júniushoz képest pedig – a szezonalitást is figyelembe véve – 1,2 százalékkal csökkent a volumen. Statisztikai hivatalunk tájékoztatása alapján a járműgyártásban erőteljes volt a visszaesés. Az ágazat gyengélkedése a következő hónapokban – nem kis részben a termelésének csökkenése miatt – folytatódhat.

Európa: súlyos döntés, ambiciózus tervek

A német alkotmánybíróság szeptember 12-én dönt az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ügyében. Az intézményt a vészhelyzetben lévő államok megsegítésére létrehozott EFSM (European Financial Stabilisation Mechanism) végleges utódjának szánják. A bíróságnak német felperesek keresetét kell megítélnie, akik szerint az ESM létrehozatalát célzó törvény sérti a német alkotmányt. A döntés jelentőségéről Hans-Werner Sinn professzor dolgozatát ajánljuk Olvasóink figyelmébe. Az Európai Bizottság szintén szerdán árul el újabb részleteket a tervezett bankunióról. „Véget kell vetni annak az ördögi körnek, hogy az adófizetők pénzéből – eddig több mint 4500 milliárd euró összegben – bankokat kell megmenteni, ami gyengíti a kormányok költségvetését, miközben a kockázatoktól mind jobban elrettentett bankok leállítják az üzleti szféra hitelezését, ami még inkább aláássa a gazdaságot” – magyarázta a döntés hátterét José Manuel Barroso , akinek tanulmánya szintén megjelent a Világgazdaságban. Az Eurostat is szerdán teszi közzé a hét legütősebb makroadatsorát: az ipari termelés júliusi alakulásáról. Az eurózónában előállított volumen júniusban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal, 2011 júniusához viszonyítva pedig 2,2 százalékkal csökkent. A piac szerint – a kellemes meglepetést keltő német adat ellenére – nem lesz fordulat a harmadik negyedév elején sem (mitől lenne?): a konszenzus 0,3 százalékos havi és 3,4 százalékos éves mínusz. Az uniós statisztikai hivatal csütörtökön közzéteszi a részletes augusztusi inflációs jelentést, amelynek az eurózónára vonatkozó (és általában megbízható) első becslését már ismerjük: a közös pénzt használó blokkban 2,6 százalékos volt az éves infláció. Ez ugyan meghaladja a „kevéssel 2 százalék alatti” EKB-célszintet, de Frankfurtban jelenleg inkább azzal vannak elfoglalva, hogy biztosítsák: legyen hol őrködni az árstabilitás felett.  

Egyesült Államok: a Fed szállíthatja a hét szenzációját

…amennyiben a csütörtöki kamatdöntést követően bejelenti a mennyiségi lazítás újabb körének elindítását (vagy valamilyen más, nagy volumenű nemkonvencionális programot). A múlt pénteki munkaerőpiaci adatok kissé erősíthették a piaci várakozásokat (a nem mezőgazdasági szektorokban a várt 130 ezer helyett csak 96 ezerrel nőtt az álláshelyek száma augusztusban, és a washingtoni munkaügyi minisztérium lerontotta a júliusi jelentés sarokszámait is), így a Fed, amelynek mandátuma az infláció féken tartása mellett a teljes foglalkoztatottság elérésének támogatására is kiterjed, nem kizárt, hogy az erőteljesebb beavatkozás mellett dönt. A hét amerikai kínálatából kiemelhetünk még két pénteki jelentést: az egyik az augusztusi inflációs adatokat tartalmazza majd (az éves ráta a júliusi 1,4 százalékról 1,6 százalékra emelkedett az elemzők szerint), a másik a Reuters/University of Michigan fogyasztói hangulatindex előzetes szeptemberi értéke, amelyet az augusztusi (végleges) 74,3 után 74,0-ra vár a piac.


Szerző: Világgazdaság Online

Keresés