A legjobban kereső ember a közép-magyarországi régióban 1 milliárd 208 millió forintot vihetett haza tavaly.


A tavalyi szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében, Hegyvidéken élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, 3 millió 733 ezer forint, míg a XXI. kerületben, Csepelen lakóké a legalacsonyabb, 2 millió 52 ezer forint. Pest megyében Budaörs vezet, míg Nagykőrös áll a lista végén - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - NAV - szerdai közleményéből.

A budapesti és Pest megyei adózók összesen 2906 milliárd forint összevont jövedelmet vallottak be. Az éves átlagos bér 2 millió 405 ezer forint volt.

113-an kerestek 100 millió forint felett, volt, aki napi 2,5 milliót vihetett haza

A régióban 113 adózó éves bérjövedelme haladta meg a 100 millió forintot, a legtöbbet kereső alkalmazott pedig 920 millió forintot vihetett haza. Ez napi 2,5 millió forintot jelent. Az évi 100 millió forintos bérjövedelmet elérők jellemzően gazdasági társaságok vezető tisztségviselői közül kerülnek ki, vagy pénzügyi, feldolgozóipari, távközlési, biztosítási, valamint gyógyszergyártási ágazatokban tevékenykedő munkáltatók alkalmazottai - közölte a NAV.

3,3 millió per nap

A régió legnagyobb, döntő részében munkaviszonyból származó összevont jövedelemmel rendelkező adóalanya 1 milliárd 208 millió forint jövedelmet vallott be - ez 3,3 millió forint naponta - amely után 193 millió forint adókötelezettség terhelte. Még a 20. helyen álló adózó összevont jövedelme is elérte a 346 millió forintot.

Családi adókedvezmény: 341 milliárddal csökkenő adóalap

A megváltozott és kibővült családi kedvezményt összesen 283 ezer fővárosi és Pest megyei magánszemély érvényesítette, akik együttesen 341 milliárd forinttal - egy fő átlagosan 1 millió 203 ezerrel - csökkentették adóalapjukat. A NAV korábbi összesítéséből kiderül, országos szinten a száz legmagasabb összevont jövedelmet elérő adózó bevallásában összesen 24,1 milliárd forint bruttósítás alá eső jövedelmet mutatott ki, amelyet összesen 132 millió forint családi adókedvezménnyel csökkentett.

Összevonás alá nem eső, elkülönülten adózó jövedelmet 88 ezer fővárosi és Pest megyei adóalany vallott, 290 milliárd forint összegben. A legnagyobb ilyen jellegű jövedelem több mint 7 milliárd forint volt.

Milliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forint
Képviselő polgármesterekÍgy nézett ki Devecser a katasztrófa utánFotók! Áder János, ahogy csak ritkán láthatodA második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntéseiA családokat érintő új szabályokFotók - Így focizik Orbán ViktorEzért kell többet fizetned 2012-ben2011 őszének legizgalmasabb közéleti pillanatai képekbenNői képviselők a parlamentbenVezető államtitkáraink

224-en kaptak 100 millió feletti osztalékot

A közép-magyarországi régióban 100 millió forint feletti osztalékból származó jövedelemmel 224 magánszemély rendelkezett. A legnagyobb osztalékjövedelem meghaladta 7 milliárd forintot, amelyet egy információ-szolgáltatási ágazatban működő társaság fizetett ki, ez több mint ötszöröse a 2010-es évben kifizetett legmagasabb értéknek.

Az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek közül a legnagyobb összeget egy dél-budapesti adózó szerepeltette a bevallásában, 224 millió forint összegben, az árfolyamnyereség tekintetében pedig két adózó ért el 3 milliárd forint feletti jövedelmet - írta a NAV.

 

Forrás : www.femina.hu

Keresés