A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint nem kell tartani élelmiszer-árrobbanástól. Csak emelkedni fognak az árak.

Árrobbanás nem, inkább egy 10 százalék körüli, akár több lépcsőben megvalósuló, élelmiszer-áremelkedés várható Magyarországon a következő fél évben – vélekedett a minisztérium az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) felmérésére alapozva.

Az MTI megkeresésére a szaktárca közölte: legfeljebb 15 százalékkal emelkedik a fehér kenyér fogyasztói ára, míg a tej fogyasztói árának emelkedését a szakértők 5-7 százalék között valószínűsítik.A sertéshúsok fogyasztói árában maximum 5-10 százalékos emelkedéssel számolnak, míg a bontott csirke árának emelkedését 6-8 százalék között valószínűsítik a következő hat hónapban.

A VM idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amely szerint a múlt év októberéhez viszonyítva az élelmiszerárak 7,6 százalékkal emelkedtek. A nyári aszály, majd a terméskiesés miatt a magas takarmányárak alakultak ki, amely a feldolgozott, és hústermékek árában is emelkedést okozott. A fogyasztói árak emelkedésében a szezonális hatás is megjelenik, karácsony előtt a fogyasztói árak alapvetően emelkednek - állapítja meg a közlemény.

 

Forrás: MTI

Keresés