A megszorítások nélküli gazdaságpolitika mégsem megszorítások nélküli, sőt, valójában az egyik legjobban húsba vágó megoldás - ez derül ki az IMF egyik szakértőjének tanulmányából, amely kifejezetten a magyar gazdaságra kalibrálva értékelte a különféle költségvetési kiigazítások hatásait. Az eredmény a közgazdászok számára nem meglepő (hasonló következtetésre vezető elemzések Magyarországon is készültek), de a hétköznapokban mégsem igazán közismertek.
A legrosszabb kiigazítási megoldásnak az IMF modellje szerint az állami beruházások csökkentése látszik. Az eszköz rövid és hosszú távon is káros, a növekedési hatása a hét vizsgált eszköz közül a legrosszabb, hiszen az azonnali keresletcsökkenésen túl a termelékenység és a potenciális kibocsátás visszaesése is bekövetkezik. Emiatt a háztartások jövedelme is apadásnak indul.
Ez a stabilizáló eszköz a magyar kiigazításokban is szerepet játszik: tavaly például a költségvetés még úgy készült, hogy a kormányzati beruházások a GDP 4,3%-át teszik majd ki, végül azonban ettől jóval elmaradva csak 3% lett. Általában is igaz: az állami beruházások ma már szinte kizárólag az EU-traszferekkel kapcsolatos pillanatnyi abszorpciós képesség függvényében alakulnak - más forrás ugyanis nincs rá. Ami jó hír, hogy ezzel kapcsolatban javulóban van a helyzet, így az idén már az állami beruházások emelkedni tudnak és a jövő évi kilátások sem rosszak.
A második legrosszabb eszköznek az IMF elemzése szerint a vállalati adók emelése bizonyul. Sőt, bár a negatív növekedési hatás kisebb, mint a kormányzati beruházások visszafogása esetében, a nemzetgazdasági beruházási szintet messze ez az eszköz üti meg a leginkább. Egy 1 százalékpontos kiigazítás már az első évben 0,4%-kal zsugorítja a GDP-t az alappályához képest, a beruházások pedig három év alatt bő 8%-kal esnek vissza. Így aztán - hiába látszik megszorításmentesnek ez a megoldás - valójában az alappályához képest a vállalati adóemelés a második legkedvezőtlenebb hatást fejti ki a bérekre.
A magyar kiigazítási körök közül az utolsó néhány már egyértelműen erre az eszközre támaszkodott, így ez a tanulmány is alátámasztani látszik azt a közgazdasági vélekedést, hogy a gazdasági hatásait illetően egyre kedvezőtlenebb szerkezetűvé váltak a kormányzati csomagok.
Erre kétféle, a modell által nemigen kezelhető magyarázat adódik. Az egyik - ezt a kormány is előszeretettel hangsúlyozza - hogy politikailag fenntarthatóbb a "megszorítások nélküli" kiigazítás. A fentiek alapján hozzá lehet tenni: még akkor is, ha egyébként az életszínvonalat hosszabb távon jobban rontja. Az persze eldönthetetlen kérdés, hogy a magyar társadalmi, politikai helyzet volt-e olyan súlyos, hogy más típusú kiigazítás felvállalhatatlan volt, vagy valójában a politikusok voltak túlérzékenyek a szavazatokban mérhető költségekre. (Azt mindenesetre a tanulmány is megállapítja, hogy a különböző kiigazítási eszközök komplex gazdasági hatása nem mindig áll arányban az elsőre is jól látható jóléti hatással.)
A másik magyarázat, hogy a vállalati különadók jó része kifejezetten forgalmi jellegű, vagy legalábbis könnyen továbbhárítható a fogyasztókra. Tipikusan ilyen a tranzakciós illeték, de beváltotta a továbbhárításra vonatkozó jóslatokat a telefon adó, a közműadó, a banki különadó is. Így viszont a vállalati adó egy része (a harcos politikai retorika ellenére) a fogyasztókat terheli. A fenti táblázatból is jól látható, hogy a kétféle eszköz hatásai eltérőek, a forgalmi adókon keresztüli kiigazítás növekedési áldozata jóval kisebb. Annak megállapítása azonban, hogy a magyar kiigazításból a gazdasági szereplők alkalmazkodása milyen mixet kever, szinte lehetetlen.
|
Forrás : www.portfolio.hu
http://www.portfolio.hu/gazdasag/a_legdragabb_megszoritast_valasztja_a_kormany.192402.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator