A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony a beruházási ráta, mint az Orbán-kormány négy éve alatt. Az álom, hogy utolérjük Ausztria fejlettségi szintjét, egyre távolabbinak látszik.

Kedvenc salátabárom tulajdonosa, Zoli szeretne venni egy kávégépet. Kávét is kínálhatna a vendégeinek, és biztosan lennének olyanok is, akik csak ezért térnének be. A gép 500 ezer forintba kerül és számításai szerint évi 25 ezer forint többlethasznot hozna. Mit tanácsoljak neki? A befektetésének öt százalékos hozama elegendő, ha ennél olcsóbban, mondjuk négy százalékon tud hitelt fölvenni. Ekkor érdemes beruháznia a kávégépbe. Ő azonban aggódik, hogy nem lesz meg az évi 25 ezer forint többlethaszna. Mi lesz, ha a kormány bevezeti a luxusáfát, és az emberek kevesebb kávét isznak? Vagy ha őt is különadóval sújtják? Esetleg a kávéfőzést engedélyhez kötik, és a tizedére csökkentik a kávézók számát?

Kirívóan alacsonyak a beruházások Magyarországon. A GDP-arányos beruházási ráta 2013-ban 18 százalék volt. Vagyis 100 megtermelt forintból 18-at költünk új gépekre, épületekre és a régiek javítására, pótlására. A rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony a beruházási ráta, mint az Orbán-kormány négy éve alatt. 1995 és 2009 átlagosan a GDP 24 százalékát költöttük beruházásra. (A korábbi adatok más módszertan szerint készültek, ezért közvetlenül nem összehasonlíthatóak, de a tendencia ugyanez.) Kormányok jöttek, kormányok mentek, de a vállalatok, a családok és az állam átlagosan minden negyedik forintot félretett a magyar gazdaság fejlesztésére.

A jelenlegi alacsony beruházás azért probléma, mert beruházás nélkül nincs növekedés. Ha Zoli nem vesz kávégépet, kevesebb bevétele lesz. Ha nem építünk új autógyárakat, szélerőműveket, és plázákat, sosem fogjuk utolérni Ausztria fejlettségi szintjét. A rendszerváltás ígérete az volt, hogy ha nyugat-európai mintára átalakítjuk a gazdaságunk szerkezetét, akkor fejlettségben is felzárkózunk. Ez az álom azonban egyre távolabbinak látszik.

A rendszerváltást követően a gazdasági teljesítményünk jelentősen csökkent. 1993-ban 18 százalékkal kevesebbet termeltünk, mint 1989-ben. A következő másfél évtizedben azonban valóban gyorsabban nőttünk, mint Ausztria. A GDP 2001-re érte el a rendszerváltás előtti szintjét, és 2008-ig még 27 százalékkal növekedett.

A 2008-9-es gazdasági világválság Magyarországon is hatalmas visszaesést okozott. A GDP 7 százalékkal csökkent, és azóta sem tudott visszakapaszkodni. Jelenleg 21 százalékkal vagyunk csak gazdagabbak, mint 1989-ben. Ugyanezen 25 év alatt Ausztria 64 százalékot növekedett.

Hová lett a vállalatok beruházási kedve? Nehéz elképzelni, hogy ne lennének Magyarországon olyan projektek, amibe hasznos lenne beruházni. Mindenkinek vannak ötletei, hogy mire kéne több pénzt költeni (pl. egészségügy, felsőoktatás, infrastruktúra, kutatás és innováció). A beruházás társadalmi megtérülése valószínűleg változatlanul magas. A probléma a magán-megtérüléssel van.

Csakúgy, mint Zoli, egy profitorientált vállalat akkor ruház be, ha annak jövőbeli megtérülése magasabb, mint a finanszírozás költsége. A beruházás hiánya tehát az alábbi két ok valamelyikére vezethető vissza: 1. a finanszírozás költsége magas, 2. a vállalat a társadalmi haszonnak csak kis részét élvezi.

A pénzügyi válság kétségkívül megnövelte a vállalatok tőkeköltségét. A hitelkamatok megnőttek, miközben az infláció csökkent. Vagyis a reálkamatok megugrottak. A Magyar Nemzeti Bank valószínűleg a magas kamatokat tekinti elsődleges problémának, hiszen 2011 óta 7 százalékról 2,7 százalékra csökkentette az alapkamatot, és a Növekedési Hitelprogrammal közvetlenül is csökkenteni kívánja a vállalatok finanszírozási költségét.

A másik magyarázat, hogy a vállalattulajdonosok nem bíznak abban, hogy a beruházásuk gyümölcseit élvezhetik. Ha az állam elveszi a nyereségük felét (adók, különadók, rezsicsökkentés, egyes vállalatokat büntető szabályozás formájában), a hitelkamatokat sem fogják tudni kitermelni.

A Világgazdasági Fórum 2012-13-as felmérése az alábbi kérdésekben sorolta Magyarországot 144 ország közül az utolsó 11-be:

• Mennyire bonyolult megfelelni az állami szabályozásnak?
• Mennyire hatékony a jogszolgáltatás a magánvállalatok és az állam jogvitáinak eldöntésében?
• Mennyire ösztönzik az adók a beruházást és a munkavállalást?

Megértem Zoli aggályait. Ha a kávégép csak évi 2,5 százalék hasznot hozna, feltétlen eltanácsolnám attól, hogy vegyen egyet. Ekkor azonban nemcsak a kávéról kell lemondanunk, hanem a fejlődésről is.