Három éves mélypontra esett az eurózóna feldolgozóiparának aktivitása júliusban – derül ki a Markit gazdaságkutató intézet felméréséből.

 

A feldolgozóipari beszerzési menedzser index júliusi (PMI) értéke a júniusi 45,1 pontról ugyanis 44 pontra esett, ami a legalacsonyabb mutató 2009 júniusa, vagyis a globális pénzügyi válság tetőpontja óta. Az 50 alatti érték az ágazat zsugorodását jelzi.

 

A most közölt adatok azt is jelentik, hogy a valutaunió feldolgozóipara már a tizenegyedik egymást követő hónapban zsugorodik, miután a termelési volumen és az új megrendelések értéke is csökkent. A termelési index 43,4 pontra, 2009 májusa óta nem látott szintre esett a júniusi 44,7 pontról. A feldolgozóipari cégek 2010 eleje óta nem látott mértékben csökkentették áraikat, azonban az új megrendelések értéke 42,8 pontra, nyolchavi mélypontra csökkent a júniusi 43,5 pontról.

Magyar szempontból rossz hír, hogy az eurózóna indexén belül a német PMI értéke az egyik legalacsonyabb lett, miután hároméves mélypontra, 43 pontra esett a júniusi 45 pontról. Utoljára ilyen alacsonyan 2009 júniusában állt a mutató.

Az adatok azt jelzik, hogy az eurózóna válsága és a világgazdaság lassulása Európa legnagyobb gazdaságát sem kíméli. Az eurózóan négy nagy gazdasága (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország) közül így a júliusi német PMI csak a harmadik helyen áll. A PMI-adat egybecseng a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet múlt heti jelentésével is, amely azt mutatta, hogy az üzleti hangulat 2010 márciusa óta nem látott szintre esett vissza Németországban, miután az eurózóna válságának újabb fellángolása erősen nyugtalanítja cégeket.

A német indexen belül a termelési adatra vonatkozó mutató már negyedik hónapja csökken, most 42,2 pontra, ami 2009 áprilisa óta a legalacsonyabb szint. Az új megrendelések értéke pedig már tizenharmadik hónapja esik, miután a világgazdaság jelenlegi helyzete eltántorítja az ügyfeleket a megrendelésektől. Az új exportmegrendelések 2009 májusa óta nem látott mértékben csökkentek, miután Nyugat-Európában, illetve Ázsiában és az USA-ban is esett a kereslet.

A német érték egyben azt jelenti, hogy Németországhoz képest csak Spanyolország és Görögország feldolgozóiparának volumene csökkent nagyobb mértékben.

Görögországban 2009 szeptembere óta 50 pont alatt áll a PMI értéke, míg Spanyolországban 15 egymást követő hónapja zsugorodik a szektor, Olaszországban pedig egy éve.

Írország az egyetlen eurózónatag, ahol látni annak a jelét, hogy a feldolgozóipar kezd kimászni a gödörből, miután az ír PMI értéke ötödik hónapja 50 pont felett áll.

A világgazdaság jelenlegi helyzetében a cégek nemcsak otthon, hanem exportpiacukon is kihívásokkal néznek szembe – emelte ki a Chris Williamson, a Markit elemzője a Reutersnak.

 

Szerző: Világgazdaság Online

Keresés