Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta Szlovénia elsőrendű "A" kategóriás államadós-besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service, egyebek mellett a szlovén bankrendszer további feltőkésítési költségeire és a szlovén kormány finanszírozási forrásainak szűkülésére hivatkozva.

 

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, csütörtök éjjel Londonban bejelentette, hogy három fokozattal, az eddigi "A2"-ről - a köztes "A3" és "Baa1" osztályzatok kihagyásával "Baa2"-re rontotta a szlovén kormánykötvény-kötelezettségek besorolását, és az új minősítésen is további osztályzatrontás lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

A Moody's a lépés fő indokai között kiemelte azt a véleményét, hogy a szlovén bankrendszer további tőkepótlásra szorul, és ez erősíti az államra ebből háruló jövőbeni potenciális költségterhek növekedésének kockázatát.

Mindemellett a hitelminősítő elemzése szerint a szlovén kormány finanszírozási költségei is emelkednek, piaci hozzáférése pedig egyre korlátozottabb. Ezt jelzi, hogy Szlovénia egyre inkább függ a rövidebb futamidejű kibocsátásoktól, valamint a hazai bankoktól felvett finanszírozástól, a szlovén bankok viszont mind nagyobb mértékben kénytelenek igénybe venni az euróövezeti jegybank (EKB) finanszírozási forrásait.

A Moody's közölte: az új szlovén adósosztályzaton érvényben hagyott negatív kilátás tükrözi a cég azon véleményét, hogy Szlovénia mint szuverén adós finanszírozási kihívásai és a pénzügyi szektorból eredő kockázatok jelentősek. A romló makrogazdasági környezet erősíti ezt a kockázatot, és emiatt felmerül az a lehetőség is, hogy Szlovénia esetleg külső segítségre szorul - áll a Moody's elemzésében.

A cég a makrokörnyezet romlásával kapcsolatban kiemelte, hogy a szlovén gazdaság tavaly ismét recesszióba került, a hazai össztermék (GDP) értéke 0,2 százalékkal csökkent. A Moody' előrejelzése szerint a helyzet az idén jelentősen tovább romlik: a cég 2012 egészében már 2 százalékos GDP-mínuszt valószínűsít Szlovéniában. A hitelminősítő közölte: véleménye szerint ebben a környezetben az országot a pénzügyi sokk egyre nagyobb kockázata fenyegeti.

"Az EU politikusai Szlovéniáért reszketnek" című elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a Moody's leminősítése után már csak két fokozattal van a bóvlikategória felett Szlovénia. Ausztria szomszédja Szlovénia 2007 óta tagja az euróövezetnek, ám gazdaságának exportfüggősége miatt különösen keményen sújtotta a pénzügyi válság. A szlovén kormánynak magasabb refinanszírozási költségekkel és a pénzpiacokhoz való korlátozott hozzáféréssel kell megküzdeniük, miközben a bankok egyre jobban függenek az Európai Központi Bank segítségétől.

A FAZ szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Szlovénia három legnagyobb bankja, a Nova Ljubljanska Banka, a Nova Kreditna Banka Maribor és az Abanka Vipa a GDP 8 százalékának megfelelő mértékű állami tőkeinjekció igénybevételére kényszerül. Gazdasági szakértők pedig már nem számolnak azzal, hogy Szlovénia saját erőből képes lesz megoldani pénzügyi problémáit. Joze P. Damijar szlovén közgazdász a minap úgy nyilatkozott: az országnak két lehetősége van: teljes uniós mentőövet kér, vagy Spanyolország példájára először csak banksegélyért folyamodik. Damijan 6-8 milliárd euróra becsüli a szlovén bankoknál felgyűlt rossz hitelek összegét. Amennyiben az állam teljes mértékben helyt állna ezért, a szlovén költségvetés hiánya idén a GDP 20-28 százalékára növekedne, a szlovén államkötvények hozamai pedig meghaladnák a 12 százalékot. Ez pedig elkerülhetetlenné tenné az EU-segély bevetését.

 

Szerző: MTI Eco - Világgazdaság Online

Keresés