Az eső negyedévi 0,7 százalékos visszaesés után a második negyedévben 1,1 százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság a Világgazdaság Online konszenzusa szerint.

 

A lapunk által megkérdezett 11 elemző közül a legoptimistább 0,7 százalékos, a legpesszimistább 1,3 százalékos éves visszaesést valószínűsített. A Reuters által megkérdezett elemzők prognózisainak mediánja ugyancsak mínusz 1 százalék. A KSH kedden reggel teszi gyorsbecslését, a részletes adatokat pedig egy hónappal később ismerjük meg.

Az első negyedévben a munkanaphatást figyelembe véve 1,2 százalékkal, naptári és szezonális kiigazítást figyelembe véve pedig 1,4 százalékkal csökkent a GDP éves összevetésben, az előző negyedévhez képest pedig 1,2 százalékos volt a visszaesés.

A második negyedévből eddig megismert adatok nem adnak okot derűlátásra. Az ipari termelés az első negyedévi 0,1 százalékos éves visszaesés után az első félévet már 0,4 százalékos mínuszban zárta, a mezőgazdaság feltehetően messze elmarad az egy évvel korábbi csúcsoktól, az építőipar mélyrepülése pedig feltehetően még mindig nem ért véget. A felhasználási oldalon a beruházások feltehetően megint lefelé húztak – a második negyedéves részletes adatokat csak augusztus végén publikálja statisztikai hivatalunk –, a kiskereskedelmi forgalmi adatokból – az első negyedévi stagnálás után áprilisban 2,8 százalékos, májusban 2,5 százalékos volt az éves mínusz – pedig arra következtethetünk, hogy a fogyasztás hozzájárulása sem pozitív. Ezen az oldalon a külkereskedelem az egyedüli húzóerő, a második negyedévben a mérleg többlete az előzetes adatok szerint közel 1,7 milliárd euró volt.

A piacnál valamivel optimistábbak vagyunk, szerintünk 1 százaléknál kisebb volt a második negyedévi éves GDP-csökkenés, de a második negyedév így is gyengébb lesz a január-márciusi időszaknál – mondta lapunknak Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője. A növekedéshez egyedül az ipari termelés, illetve – a felhasználási oldalon – az export járulhatott hozzá pozitívan, de nem a beruházások és a fogyasztás visszaesését nem tudta ellensúlyozni. A sokat emlegetett Mercedes-hatásnak halvány jelei látszanak ugyan, de ez egyelőre – a teljes felfutás még hónapokba telhet – inkább csak ellensúlyozza a többi ágazatban tapasztalható visszaesést. A kilátásokat borúsabbá teszi az eurózóna gazdaságának megtorpanása: a közös pénzt használó blokkban az első negyedéves stagnálás után a piaci konszenzus szerint negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal csökkent a GDP, Németország mutatója még pozitív lehet, de a legutóbbi havi adatok ott is egyértelműen lassulásra utalnak. Mindennek ellenére lehetséges, hogy a második negyedév volt Magyarországon a mélypont, és az év második felében, ha szerény mértékben is, de lassulhat a visszaesés üteme. Az év egészében azonban a recesszió elkerülhetetlennek látszik – ad előrejelzést a CIB szakembere.

Bár az Eurostat is csak jövő kedden teszi közzé az uniós GDP-adatsort, már borítékolható, hogy a tagállamok közül a legerőteljesebben a lett gazdaság bővült a második negyedévben – annak ellenére, hogy az éves ütem jelentősen lassult: a január-márciusi 6,9 százalékról 5,1 százalékra. A lett statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a növekedés kiegyensúlyozott volt: a belső és a külső kereslet egyaránt húzott, az ipari termelés 7 százalékkal nőtt, és – részen az állami beruházásoknak köszönhetően – erősített az építőipar is. Az export tekintetében szerencsés körülmény, hogy az ország fő kereskedelmi partnerei – így például Észtország, Oroszország vagy Svédország – az EU számos tagállamánál jobb kilátásokkal rendelkeznek. A kivitel emiatt stabilan a lett gazdaság húzóereje maradhat.

 

Forrás : www.vg.hu

Szerző : Csaba Ferenc

Keresés