Az 50 GB-nyi tárhely tökéletes Full HD-s filmek tárolására 1920×1080-as felbontásban (a DVD 720×576). Ezt visszaadni csak a Full HD (HD Ready 1080) televíziók tudják. A Dolby és DTS szabványainak köszönhetően a hangot sok esetben akár tömörítetlen formában, tökéletes minőségben élvezhetjük. A Blu-ray filmeknél alapvető a HDMI-kapcsolat a felbontás és a másolásvédelem miatt, ezért ilyen csatlakozással ellátott tévére is szükség van. Viszont ez a tökéletes lejátszáshoz kevés. A Blu-ray lemezekre a moziban is alkalmazott 24 fps sebességgel rögzítenek, ezért fontos tényező a televízió képfrissítési sebessége. A 24 fps-t 1:1-ben megjeleníteni csak úgy lehetne, ha a tévé is 24 Hz-cel frissítene, viszont erre egy tévé sem képes. Ezért egy képkockát többször is megjelenítenek. Ezt a technikát Pulldownnak hívják.
A DVD-nél az európai PAL rendszerrel 50 Hz-es frissítésnél 2-szer jelenik meg ugyanaz a képkocka, így 25 fps a tényleges lejátszási sebesség, de ez a növekedés leginkább csak a hangon észrevehető. Az amerikai és japán NTSC-rendszer viszont 60 Hz-en működik, ami további problémát okoz. Ott a képkockákat 2-szer, illetve 3-szor jelenítik meg felváltva, ezáltal másodpercenként 12-szer változik a lejátszás sebessége, ami alig érzékelhető szaggatást eredményez. A legnagyobb hibája, hogy a mozifilmek készítésekor a gyors mozgású jeleneteknél egy-egy képkockát direkt elmosnak, ezzel is fokozva a folyamatosság érzetét. Ezeknél a részeknél viszont pont ezért erősebben érezzük a szaggatást.
A HD DVD, és a Blu-ray lejátszók nem támogatják a 25 fps-t, ezért az első lejátszók mind az NTSC-nél megszokott 3:2-es módszert használták. A natív 24 fps-t alkalmazó lejátszók gyártását a Pioneer támogatta szinte a megjelenése óta, ezt a rendszert vette át a többi gyártó is. A modernebb lejátszók ezért már támogatják a natív 24 fps-t, de ez viszont azzal jár, hogy a régebbi LCD-tévék nem tudják ezt feldolgozni. Ebben az esetben a lejátszó átvált 3:2 módra, tehát minőségi javulás nincs.
A 2007-ig gyártott televíziók pedig, ha támogatják is a 24 fps lejátszási sebességet, ennek mikéntjét sokszor nem tüntetik fel, és sok esetben szintén 3:2-es pull-down rendszerben működnek. A különbség csak annyi, hogy nem a lejátszó, hanem a tévé alakítja át a jelet 3:2-es megjelenítésre.
A tökéletes megoldást azok a tévék nyújtják, amelyek a 24 fps-nek a többszörösét használják képfrissítésnél, plazmatévénél 72 Hz, LCD-tévénél 96 vagy 120 Hz. Az ilyen tévéknél a régebbi lejátszók is valamivel szebb képet adnak a modernebb elektronika miatt.
A képi megjelenítés mellett fontos, hogy a hangrendszerünk is támogassa a HD-hangszabványokat. A Blu-ray lemezek is régió-kódoltak, de PC-n használt lejátszóprogramok között van amelyik megkerüli. A BD fejlesztései miatt verziószámmal is találkozhatunk. A legrégebbi az 1.0, a legújabb pedig a 2.0 (BD Live), ami már internetkapcsolatra is képes, akár további extrákat is tölthetünk le az éppen lejátszott filmhez.
Jelenleg háromféle másolásvédelem létezik. A legmegbízhatóbb a BD+, mely elméletileg arra is képes, hogy ha egy lejátszóban illegálisan másolt lemezt játszottak le, azt megjelöli, és internetről, vagy egy eredeti lemezbe beépített programmal akár le is zárja. De ezt a technológiát valószínűleg sosem fogják alkalmazni, ugyanis a hibalehetőség nem zárható ki teljesen.