Az első filmnek a Roundhayi kerti jelenetet tartják (1888). A mozi születésének azt a pillanatot tekintjük, amikor a kinematográf feltalálói először tartottak vetítést fizető közönségnek.

Pathé fivérek

A Pathé Cinema céget Charles és Émile Pathé saját filmek gyártására alapította. A Pathé Fréres pedig a kinematográfok építésével foglalkozott. A két vállalkozás vezető pozíciót vívott ki egész Európában. Kapcsolataikon keresztül komoly anyagi támogatást szereztek, amit filmek gyártására fordítottak. A fivérek nem csak a Lumière-ek filmjeinek árusítási jogait tudták megszerezni, hanem maguk is nagyarányú filmgyártásba fogtak. Olcsó sorozatfilmeket készítettek, például passiótörténeteket. A Pathé 1903–1908 között érte el a csúcsot. A filmbirodalom, melyhez 1907-ben 15 részvénytársaság tartozott, nyersfilmeket is gyártott, majd kölcsönző hálózatot építettek ki egész Európában. Georges Méliès, a francia film magányos úttörője nem tudott talpon maradni, 1911-től az ő filmjeit is a Pathé forgalmazta.

Gaumont

A Pathé egyetlen komoly vetélytársa a Société Gaumont volt, amely 1910 után felül is kerekedett a versengésben. A céget Léon Gaumont alapította 1895-ben és főleg filmhíradókat gyártottak a század közepéig.

Megszólal a film

A fonográf megjelenése után Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. 1904-ben Oscar Mester német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a St. Louis-i világkiállítás látogatóit, mint új hangosítási kísérletével. Ez az eljárás azonban még nem nevezhető hangosfilmnek, hiszen nem maga a film volt hangosított. Ezért az eljárás neve: hangzófilm. A hangszóró a lemezjátszó tölcsére volt, amelynek hangját sokszor elnyomta a mozigép kattogása. Közben kísérleteztek az igazi megoldáson: a képek és a hangok egyidejű, egyetlen celluloid szalagra rögzítésén.

Hangzótól a digitális hangzásig

1922-ben három német mérnök – Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel – levetítette első hangosfilmjét Berlinben. Az általuk feltalált új eljárást használták.

Triergon-eljárás: alapja az az elv, hogy a hanghullámokat elektromos impulzusokká, az impulzusokat viszont fénycsíkká lehet alakítani. Ezáltal hangcsíkot lehet rögzíteni a filmszalag egyik szélén. Lejátszáskor a szalagon lévő jelek ismét elektromos impulzusok lesznek, melyek megrezegtetik a hanggerjesztő membránt. A kép és a hang minden esetben szinkronban marad.

A Warner Brothers A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka. A filmben a főszerepet Al Jolson fehérbőrű színész játszotta, akit négerre sminkeltek, mivel akkor még fekete bőrű színész nem játszhatott főszerepet. A filmipar a siker ellenére is vonakodott áttérni a hangosfilmre, mivel jelentős költségekkel járt volna a változás. A stúdióknak 250–500 ezer dollár közötti áron kellett megvásárolniuk a hangosfilm-felvevőket, ami még ma is óriási összeg. De akik nem tudtak áttérni az új technikára, azok később lemorzsolódtak. Egy év alatt tízszeresére nőtt a hangosfilmeket játszó mozik száma. A némafilmek korszaka leáldozott.

• Az első teljesen hangos film a Bryan Fox által rendezett New York fényei (1928).
• Harry Beaumont Broadway Melody-ja a cselekmény szinkronizált elemeként is használja a hangot: a becsapódó ajtó hangja dramaturgiai elem (1929).
• Németországban a Klangfilm és a Tobis teljesen uralja ekkor a hangosfilmpiacot, amely a triergon eljáráson alapul. Az első német hangosfilm A világ melódiája volt.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát ezzel korlátozva. A hangosfilm terjedése heves ellenállást váltott ki Charlie Chaplinből és Balázs Bélából is.

• 1931-ben bemutatták Budapesten a Kék Bálványt Jávor Pál főszereplésével, az első magyarországi hangosfilmet. Ráfizetéssel zárt a film. Ezt követte Csortos Gyula és Kabos Gyula játékával a Hyppolit, a lakáj, amely már óriási kasszasikernek bizonyult.
• A Movietone eljárás elterjedt az 1930-as években. A lemezre történő hangrögzítés helyett szalagra vették a hangot. A kép és hangcsík itt még független egymás mellett a negatívon, de a másolás már együtt történik.
• A keverésnek köszönhetően a film összes hangja egyetlen hangsávba került.
• 1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében először használták a sztereó hangot.

35 mm-es film digitális hanggal

A sztereó hang meghatározása a Lokomotív G.T. definíciójában a "Szól a rádió" dalában:

"Sztereóban fogható, s ebben az a jó
hogy a két oldalról, egyidőben, más-más hallható
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép
Ha középen ülsz és jól figyelsz, már teljesebb a kép"

Az 1950-es évek közepétől terjed a sztereofónia párhuzamosan a kinemaszkóp eljárással.

A hetvenes években fejlesztette a ki a Dolby laboratórium a zajszűrő rendszerét. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés. Elérhetővé vált, hogy a mély, a közép és a magas hangokat külön csatornára lehetett rögzíteni és kellő mennyiségű és minőségű hangszóróval visszajátszani. Ma a legfejlettebb rendszerek több mint 20 csatornán tudnak hangot felvenni. A filmek digitális hangrögzítésében az úttörő szerepet a Dolby Digital, majd a Digital Theatre System vállalta. A japán Sony cég legkorszerűbb mozihangzását a Dynamic Digital Sound (SDDS) rendszerével hozta meg.

Színes film

• 1907-ben a Lumière fivérek bemutatták az autokróm eljárást.

A kifejezés jelentése önszínesítő. Réteggel bevont üveglapokat használtak. A rétegekbe apró piros, kék és zöld színezésű keményítőszemcséket ágyaztak. A színes szemcsék csak meghatározott színű fényt eresztettek át. A réteg fölé a fekete-fehér fotóemulziót öntötték, és az így kapott nyersanyagot a szemcséken keresztül világították meg. Így megkapták a diapozitívot.

• 1909-ben a londoni Palace varietében levetítették az első színes hatású filmet. George Albert Smith fényképész korábban kifejlesztett kinemacolor eljárása adta a film színét. Színszűrőket használt a felvételei közben, de csak két színnel tud egyszerre dolgozni, melyet additív módon kever.
• 1917-ben a tényleges színes film bemutatkozására az Amerikai Egyesült Államokban a technicolor eljárás adott lehetőséget.
• 1936-ban a szubtraktív színkeverés fejlettebb eljárás alkalmazták, amit az Agfacolor néven vált ismertté a színes filmek körében. A német gyártót az Eastman Kodak követte Kodakchrome néven. Az elvonó színkeverés a fény fizikai és optikai tulajdonságát veszi alapul.
• 1939-ben az első amerikai hangos játékfilm, melyben hosszabb színesre forgatott és színesen vetített jelenet volt, a George Cukor: A nők című filmje. Ugyanebben az évben Victor Fleming és George Cukor rendezésében elkészül a teljesen színesre forgatott és színesen vetített film, az Elfújta a szél.

Walt Disney

A Technicolor cég 1930-ra dolgozta ki a három alapszín, illetve a keverésükkel létrehozott többi színnel készíthető filmek gyártási lehetőségét. Walt Disney fejlesztette ki az eljárást. A Hiúság vására című film 1935-ben készül el, de a színes film valódi premierjére 1937-ben került sor Disney Hófehérke és a hét törpe című klasszikusára.

A fejlődést a színes fotótechnika változása határozza meg, egyre nagyobb fényérzékenységű és jobb minőségű nyersanyagok kerülnek a piacra.

Képformátumok

1933-ban az AMPAS határozta meg a korai szabvány méretarányt, mely négy a háromhoz volt. 1953-ig valamennyi hangosfilm képaránya 1,37:1-hez volt, amely megegyezett a televízióban használt méretaránnyal. Az ötvenes évektől kezdődően egy sor új képarány formátummal készített film látott napvilágot. A széles vásznú filmek képaránya Európában legalább 1,66:1-hez. Az Egyesült Államokban pedig a 1,85:1-hez mérte terjedt el.

A szuper szélesvásznú filmek úttörője a CinemaScope volt. A kép oldalainak arány itt kezdetben 2.66:1. (Majd ahogy a hangot is a szalagra rögzítették, ez lecsökkent 2.55:1, illetve szeteró hang esetén 2.35:1 -re) . Később létrejött a WarnerScope, majd a hazánkban is használt AgaScope. Napjaink legelterjedtebb széles vásznú technikája a PanaVision, mely 35 mm-es filmmel dolgozik.

A hetvenes években a kanadai Imax Corporation Torontóban kifejlesztette az IMAX filmformátumot, amely 65 mm-es. Az eredmény páratlan minőségű filmvetítés. Az eljárás viszont egyelőre igen drága, külön kamerát igényel, ami még óriási és nehéz mobilizálni.

A számítógépes film

Az 1980-as – 1990-es évekre a számítógépek fejlődésével egyre inkább elterjedt a CGI (Computer-Generated Imagery – számítógép generálta ábrázolás). Ez egyre inkább meggyőzőbbé, könnyebbé és olcsóbbá vált, így egyre inkább kiszorította a maketten alapuló ábrázolást. Másrészt ez lehetőséget adott olyan dolgok filmre vitelében amik addig elképzelhetetlennek voltak (például fantasy és sci-fi filmekben). Az ezredfordulóra elmondhatjuk hogy egy nagykölségvetésű filmforgatás jobban különbözik az elözőektől mint bármikor. A színészek üres zöld vagy kék háttér előtt játszanak, ugyanis a díszleteket csupán az utómunkálatok során helyezik fel. Gyakoriak a látványos, 3 dimenzóban létrehozott, tágas, távlatos hátterek, sőt szereplők. A nyaktörő mutatványokban vagy egy nem valóságos elemmel történő komolyabb interakció során a színészeket nem kaszkadőrökkel, hanem számítógépes modellel helyetesítik, ahol csak lehet. Az élethűség kedvéért a színészek testét digatalizálják, majd, ha nem számítógéppel könnyen létrehozható mozgásról van szó, akkor a kaszkadőrök mozdulatait is, azokat pedig összeilletik.

A Toy Story – Játékháború volt 1995-ben az első egészestés, teljes időtartamában számítógéppel készített film. 2002-ben A Gyűrűk Ura második részében sok ezernyi stasztita nélkül hoztak létre élethű méretű hadsereget több hónapnyi számítógépes renderelés után. Egy évvel korábban már az animációs filmek terén elállítota a lélegzetet a Final Fantasy – A harc szelleme egész estés, teljes egészében számítógéppel készült, csaknem fotorealisztikus ábrázolásával.