A képtudomány definíciója

A képtudomány és tárgyának viszonya

Mivel a képtudomány – ahogyan a neve is mutatja – a képekkel foglalkozó tudomány, meghatározása elsősorban a kép fogalmának definícióján alapszik. A képtudomány tehát azon jelenségekkel foglalkozó tudomány, amely jelenségeket valamilyen szempontból vizuális értelemben képnek, – illetve képként vagy képszerű funkcióban működő jelenségnek – tekintünk.

• Ennek értelmében a kép valamely dolognak, jelenségnek, eseménynek, történésnek a vizuális, azaz érzéki értelemben való megjelenését, vetületi, illetve plasztikus jelenbe állítását jelenti. A kép lényeges tulajdonsága, hogy elválik a megmutatkozótól („leképezettől”, ábrázolttól) és saját létre tesz szert. Megfordítva: csak az tekinthető képnek, ami valaminek a vizuális-formai megmutatkozása. Ezért egy absztrakt festmény nem lehet kép, mivel önmagán kívül semmit nem jelenít meg érzékileg. Ugyanakkor bármely vizuális jelenség mögé létet gondolhatunk, s ebben az esetben más képként is értelmezhető. Egy ilyen megfontolás azonban feloldja a kép fogalmát, hiszen bármiről állíthatjuk, hogy egy előállítható jelenség vagy egy képzeletbeli létező képe, vagy azt, hogy egyik dolog (például egy tárgy) egy másiknak a képe. A kép fogalmának az ilyen kitágítása azonban azzal jár, hogy az ugyanabba a rendszerbe vagy halmazba tartozó vagy éppen mennyiségileg mérhető dolgokat egymás képeivé fordítjuk át, aminek következtében bármi képpé válhat, s ezzel felszámolódik a kép jelensége és fogalma.
• Mivel tulajdonképpeni értelemben képe csak olyan dolognak lehet, amely anyagi-tárgyi létformával rendelkezik, vagy egy ilyen létmóddal reprezentálható, a kép mindig egy érzéki-vizuális, illetve anyagi-tárgyi formával rendelkező dolog vagy jelenség vizuális megjelenéseként/megmutatkozásaként működik. Ebből adódik, hogy ugyanazon dolognak több képe is lehet, illetve egymástól eltérő képek ugyanazt a megmutatkozót jeleníthetik meg. Vagyis, ugyanazon megmutatkozónak eltérő, de egymást is reprezentáló képei lehetnek, amelyeknek a kép volta eltér egymástól, miközben eredetük, a megmutatkozó tekintetében azonosak.
• A fentiek miatt a kép a megmutatkozó érzéki felületén kívül még valami mást is tartalmaz. Ez a „más” egy valóságos vagy képzeletbeli, illetve valós vagy torz nézőpontot, vetülési irányt vagy magát elénk táró felületet is tartalmaz, tehát olyan dolgokat, amelyeket sokáig a megmutatkozáson kívüli elemeknek tekintettek, de amelyek szükségesek ahhoz, hogy a képi megmutatkozás vagy képjelenség észleleti jelenségként létrejöhessen.
• Az előbb említettek ellenére a „valóságos” anyagi-tárgyi létformával nem rendelkező (képzeletbeli, kitalált, mitikus, feltételezett, transzcendens stb.) létezőknek is lehet képük, mivel a létezésük feltételezésével (bizonyos értelemben) anyagi-tárgyi létet is tulajdonít(an)unk (kell) az ilyen létezőknek. Még a szellemi (és más, elvileg testetlen és anyagtalan) létmódban létező létezőket is egy csak feltételezett testet alkotó forma alapján lehet képként megjeleníteni. Bármi is legyen a képi megmutatkozás tárgya, kizárólag egy (vagy több) testen vagy testszerűen viselkedő anyagtömegen keresztül válhat maga is láthatóvá. A megmutatkozást a testet reprezentáló forma (valamint a kiterjedés és a tömeg) közbeiktatódása teszi testivé, mivel a forma szó eredeti jelentésében a megmunkált (megformált) vagy a forma sajátosságaival már eredendően rendelkező anyagi létmódot jelenti.
• A kép lényegi viszonyban áll a felülettel, valamint az anyagi-tárgyi dolgok térbeli és időbeli kiterjedésével, illetve méreteivel, léptékével, formai változásaival és a relációiból adódó torzulásaival is. Ennek értelmében a képtudomány mind a természettudományos fizikai és kémiai, mind a társadalomtudományos pszichológiai, érzékeléstani relációkkal számol. Mindenekelőtt azonban a képtudomány elsősorban a jelenségek azon körével foglalkozik, amelyet a nyelv az érzéki tapasztalat alapján a kép szóval vagy e szó valamely szinonimájával jelöl (függetlenül e jelölés jogosságától). A képtudomány célja a kép, valamint a képszerű vagy képszerűen működő/képként használatos jelenségek rendszerezése, lét- és működési módjuk leírása, meghatározása, illetve alkalmazásuk értelmezése.
• Annak ellenére, hogy a képet és szinonimáit elsősorban vizuális jelenségként értelmeztük, a nyelvi értelem nem hagyható ki a kép észleléséből és értelmezéséből. A vizuális megjelenés mellett, és attól nem elválaszthatóan a nyelvi értelem minden tekintetben és teljes mélységükben áthatja a dolgokat. Ennek következtében a megismerés és a megértés érzéki (vizuális) és nyelvi formái nem választhatók el egymástól. Az ember által előállított kép ugyanis a látás aktusának kivetítését és rögzítését jelenti, szemben a természetes vagy természeti tükröződésekkel, visszaverődésekkel, vetületekkel. Ezen a ponton válik világossá, hogy a képtudomány közeli kapcsolatban van a látást és érzékelést kutató tudományokkal is.

A képtudomány tárgyának tipológiája

A képtudomány tárgyát képező kép lehet természeti eredetű, mint a tükröződések, délibábok, árnyékok, áttetszőségek vagy az elme működésének a következménye (emlékkép, álomkép, hallucináció, képzeleti kép, utókép, látomás stb.). De lehet a kép az ember által manuálisan vagy technikailag – festett, karcolt, vésett, domborított, fény- illetve fotótechnikailag, optikai eszközökkel, képernyőn s egyéb technikai módon – előállított is. Az emberi cselekvések bizonyos típusait is a képek, illetve a képi alkotások közé, vagy egy ahhoz közeli tartományba sorolhatjuk. Ilyenek a színielőadások, felvonulások, reprezentációk, viselkedési módok, kinézetek stb.

Pszeudo-képnek hívjuk a szem által nem érzékelhető fénytartományokban előállított, de a látható fény tartományába transzformált képszerű jelenségeket is. Ilyen kép előállítására alkalmas eszköz lehet a röntgensugár, a rádióhullámok, a gammasugárzás, illetve a radioaktív anyagok. De hamis képeket lehet készíteni a testekről visszaverődő hő vagy a hanghullámok, illetve minden létező sugárzás segítségével.

Az ember által létrehozott képet történetileg is lehet vizsgálni. Azonban minden kép tulajdonképpeni értelemben vett képszerűségét az elmeműködésben találja meg. Vagyis minden úgynevezett „külső” (érzéki) kép, amely a térben és az időben kijelölhető, az elmében leli meg sajátos minőségét. Ez annyit jelent, hogy kép a minőségét az elme értelemalkotásában nyeri el.

A képet csak az ember és egyes főemlősök észlelik, de csak az ember képes előállítani. Az ember által előállított szűkebb értelemben vett kép képszerűségének kritériuma, hogy az anyagi-tárgyi megmutatkozót érzéki formájában állítsa a jelenbe, egy meghatározott hordozófelületen.